2021 Ibrány - Kiss Gergely
2021-ben 2019 után újra Ibrány adott otthont a Magyar Országúti Bajnokságnak. Ismét egy sík bajnokság a magyar pusztaságban, szerencsére idén a táv Elit mezőnyhöz illő volt a maga 190km-es hosszával.
2018 óta évről évre nehezebb a bajnokság, egyre nívósabb a mezőny, mind több world tour versenyző áll mellettünk a rajtban, egyre felkészültebb és erősebb a ‘krém’ aki ténylegesen megküzd a bajnoki címért. Mindig új kihívás összerani a csapatot a nap koreofgráfiáját és felkészíteni a srácokat. 2019 óta minden évben mi irányítottuk a verseny menetét, mi támadtunk , mi kontrolláltunk, a mi versenyzőink voltak elmenésben: 2020-ban a mádi pályán 90 kilóméteren, idén pedig több mint 140 kilóméteren keresztül üldözték a mi versenyzőinket. A 3 év alatt egy bajnoki cím és 2 második hely az eredmény, ez önmagáért beszél.Köszönhető ez annak, hogy minden versenyzőnk felkészülten áll a rajtvonalnál és a legjobbját nyújtja.
A korábbi évekhez hasonlóan , élve számbeli fölényünkkel olyan elmenés kiharcolása volt a cél, amiben erőfölényben vagyunk és olyan emberünk is van elől, aki adott esetben haza is érhet a szökésből. Mindez tökéletesen sikerült azzal hogy a négy fős elmenésben Solymosi Márton alias ‘Bukta’ és Szatmáry Andris képviselték az Epronex csapatát, kiegészülve azzal a Fejes Gáborral, aki tavalyi 3. helyen végzett, valamint az Svs Pro Team montisával Borsos Bencével. A jegyzett legnagyobb előny valahol 3’30” körül lehetett-bár ezt nehéz volt követni mert az időkülönbségeket jegyző táblás motoros nem volt a verseny folyamán, így csak a frissítő ponton áthaladva mondták be az előnyt a kísérőink. A ‘Pro’ riderek várható módon nem akartak beleesni a 2019-es hibába, ahol több mint 5’-re eltávolodott a szökés - Pápai Ádám és Vas Balázs-, ezért igyekeztek 3’ alatt tartani az előnyt - ez egy stabil viszonylag jól kontrollálható távolság, amíg elég erő van hátul. Természetesen ki volt adva feladaban, hogy amint lőtávolba kerül az elmenés, azaz 40-50”-re csökkenne az előny, azonnali újratervezés veszi kezdetét, mi kezdeményezünk, támadunk, hogy ne egy kivéreztetett, megfáradt szökéssel kelljen a mezőnynek megküzdenie. Erre így is sokat kellett várni: Valter Ati, Peák Barna, Dina Marci -aki Erikért ment egész nap-, Pelikán Jani, szóval a world tour menők irányították az üldözést és szinte minden csapatból besegítettek emberek. A szökevények azonban elég makacsul tartották előnyüket és csupán a 140.km környékén kerültünk igazán közel hozzájuk. Itt Istlstekker Zsolttal , Karl Dáviddal és Fetter Erikkel négyen támadtunk, de ezt nem engedték messze Peákék, így végül a kontra támadás kontrája tudott mérhetően eltávolodni: Rózsa Balázs állt bele a címvédővel Filutás Viktorral egy támadásba és több mint egy körön keresztül tartották előnyüket, ami 30-50” között ingadozott.
A dobogós hely egész nap elérhető közelségben volt szinte minden felállásban, igyekeztük úgy keverni a kártyákat hogy ne egy hektikus és kiszíthatatlan sprintbefutó döntsön. Végül mégis így lett, de az egész napos adok-kapok, a hőség megtette a hatását és nem egy klasszikus, sokkal inkább fásult sprintbefutó döntött a bajnoki cím sorsáról. Valter Ati ugyan még többször rápróbált az utolsó körben, hogy elszakadjon, de nem sikerült elszakadnia. A sprintet Filutás Viktor nyitotta meg olyan elánnal, hogy azt valójában senki nem tudta érdemben lereagálni és már csak a dobogó 2. és 3. foka volt kiadó. Stekker Zsolt megszerezte az ezüstérmet a csapatnak, míg 3. helyen Orosz Gergő gördült át a célvonalon.
Én személy szerint nagyon elfáradtam a nap végére, rengeteg helyzetet kellett lereagáni, a csapattársakat irányítani, többször magam is részt vettem döntő pillanatokban a támadásokban. A hektikussáv ált végjátékban néhányszor összezártam még a megszakadt sort. Utolsó erőmmel Ati lószát vettem át, az Ibrány előtti rázós útszakaszon, azután magára hagytam a srácokat remélve hogy meg tudjál oldani a végét. Az utolsó 4 kilómétert egyedül gurultam végig és reménykedtem a dobogóban. Pont olyan hihetetlen érzés volt a célba érkezve értesülni róla, hogy ezüstérmet szerzett a csapat ezen a nehéz napon, mint tavaly , mikor Dina Dani állt fel a dobogóra, vagy mint 2019-ben Szarka Geri bajnoki címet szerzett az Epronexnek.
Hatalmas gratuláció az egész csapatnak: a versenyzőknek akik önzetlenül egységként megcsinálták a feladatukat és nem különben a szakvezetőknek akik több mint 120 hideg bekevert kulacsot adtak fel a 190km-es távon, szerveztek, vezettek és támogatták a csapatot. Külön köszönet Skoff Gábornak aki a csapat ‘bázisát’ biztosította buszával és árnyat adó sátrával a forró napon!
Az Epronex csapata rendeületlen szponzori hátterének köszönhetően a magyar kerékpársport elitjének elvitathatatlan része évek óta, ezúton is köszönettel tartozunk a támogatásért és bizalomért!
Kiss Gergely /csapat kapitánya/
Beszámoló Istlstekker Zsolt tollából, egy hosszú forró nap margójára:
Nagyon meleg napra ébredtünk, és rajt idején az aszfalt csak úgy ontotta a forróságot. A rajt után egyből elkezdődött a loszparádé és elég gyorsan kialakult egy 4 fős szökés (Bukta, Szatmári, Fejes, Borsos). A mezőny ekkor végre megnyugodott. A nagy meleg miatt nagyon oda kellett figyelni a frissítésre, fogytak is kulacsok szép számmal. A szökés kialakított egy 2 perc feletti előnyt, és ez nekünk nagyon jó volt így, szépen beültünk a mezőnybe és csak figyeltük, hogy mit lépnek erre a többiek. Végül összefogtak az idegenlégiós versenyzők és az elmenésből kimaradt hazai csapatok és elkezdték ledolgozni a hátrányt. Szépen lassan elkezdett csökkenni a szökevények előnye. Nem kapkodtuk el a dolgot, mert nagyon hosszú volt a verseny a maga 196 kilóméterrel. Három körrel a befutó előtt, értük utól a szökevényeket, azonnal elkezdődött a lószparádé, ami már nagyon fájt mindenkinek, érezhető volt hogy a meleg és a táv megtették a hatásukat. Folyamatosan volt pár másodperces 1-2 fős elmenés (többek közt én is próbálkoztam), de mindig újra összezárt a mezőny. Az utolsó 3 km-re egy nagyobb bollyal érkeztünk meg, amiben 4-5 fővel voltunk a csapatból. De már mindenki nagyon fáradt volt és nem tudtunk összeállni vonatba. Én ekkor már csak a sprinter koncentráltam. Jól tudtam helyezkedni, de éreztem, hogy a meleg és a táv miatt nagyon fog fájni. Nagyjából 300 méterrel a vége előtt Filutás Viktor indított hatalmasat. Peák Barna reagált rá leggyorsabban, én rátettem a kereket. Barnát még ki tudtam kerülni, de Viktor olyan előnyt szerzett a megindulással, hogy a dobogó második fokát tudtam megszerezni. Nagyon nehéz verseny volt, a csapatunk minden tagja kitett magáért, így 2020 után újra 2. helyen végzett az Epronex csapata a bajnokságon
Gönczy Gergő beszámolóját olvashatjátok:
Nos, nem volt túl pihentető az éjszaka. Nehezen aludtam el a meleg miatt meg utána sem aludtam jól. Magas volt a nyugalmi pulzusom is egészen a rajtig. Az első körben már nagyon korán elengedték az elmenést. Bukta, Szatmáry Andris, Fejes Gabi és Borsos Bence négyes alkotta az elmenést. A második körben még nem nyugodott bele a Zengő és az MKB különítménye, folymatosan próbálkoztak, amiknek megvoltak a kontrái is. Az egyik ilyen megindulás alkalmával kiküllőztek, majd kerékcsere, felérés. Közben kerülgettük a leszakadókat, még egy bukás is volt, a kocsisor pedig feltorlódott. Innentől nyugalom volt egész sokáig, a ‘profik’ kontrolláltak (Marci, Barna, Jani, Ati) és néha besegített nekik a Zengő meg az MKB csapata, amit mi kicsit furcsálltunk. Mintha nekik nem lett volna jó, ha a profik elfáradnak és pihentebben érkeznek a végére. U23-as sem volt elmenésben, amiben érdekeltek lehettek. De egyébként eltűntek az éles helyzetekben, persze előbb jól megszakították a sort [(sorry (not sorry)]. Az utolsó 50 kilóméteren kezdtek húzós helyzetek kialakulni és 3-4 alkalommal nem láttam sehol a csapattársaim, valahol hátrébb voltak és akkor elmorzsoltam egy-egy könnycseppet, hogy most nekem kell összezárni. Az egyik esetben tényleg elég hosszasan kellett vezetnem 55-tel, mert átvenni sem tudták mögöttem, hiába ráztam a könyököm és előttünk összhangban volt Ati és Erik. Sikeresen összezártam, csak fújnom kellett egyet utána. Körülbelül 2 körrel a vége előtt utólértük az elmenést, de mielőtt megfogtuk volna már meg is kontráztuk, hogy ne nagyon gondolkozhassanak újratervezésen az ellenfelek. Kicsit később Filutás Viktor és Balázs kerültek szökésbe egy teljes körre. Mi hátul folymatosan kontrolláltunk, lószoltunk vagy épp összezártuk a megszakadó sort. Én szinte minden második próbálkozásba belerúgtam magam, amikor láttam, hogy helyzet van. Az utolsó körben Kuszti is előkerült, elég kellemetlen volt, hirtelen csak heten maradtunk és egy ideig beállt a 190 körüli pulzus. Azt nem éreztem nehéznek, még ment volna, de megérkezett a mezőny és valaki azonnal fel akart rakni, én meg ahogy kivédtem a bukást azonnal el görcsöltem. Onnan jó 1km-t be sem tudtam hajlítani a lábam és aztán a hasam is elkezdett görcsölni a gélektől. Nem nagyon akart lemenni a pulzusom. Vastag sóréteg ült ki mindenemre.
Összességében a csapat nagyon jól teljesített, velem is meg voltak elégedve, mert látták, hogy sokszor összezártam a kedvezőtlen helyzeteket. Én kevésbé. Persze feláldoztam magam a csapatért, nem is teljesen hiába, mert Steki odaért a bajnoki dobogót második fokára! Nem volt bennem több, ez tiszta sor, elfáradtam. Megint kicsit az volt, mint tavaly, hogy mi nem akarjuk, hogy a profik elmenjenek, ők nem akarják, hogy mi elmenjünk és végül megint Viktor nyert..
Gratula!
Fotók : Vígh Attila