Solymosi Márton, Bukta beszámolója a 31. Marokkói Körversenyről

2018-ban csapatunk az Epronex-Bike Hungary abban a hatalmas megtiszteltetésben részesült, hogy meghívást nyert az Africa Tour legrangosabb és egyben leghosszabb többnapos körversenyére, a 31. marokkói körversenyre. A verseny távja összesen több mint 1500 km volt, 10 szakaszra lebontva. 16 csapat, 6-6 versenyzővel vágott neki a megmérettetésnek. A mi hatosunkat Ábrók Norbet, Szeghalmi Bálint, Kiss Gergely, Pályi Csaba, Minkó Roland, valamint jómagam alkotta. A csapatot három szakvezető, Köllő Zsuzsanna, Garamszegi László és Szabó Tamás irányította és segítette.

A verseny előtti napokon átmozgató jelleggel bringáztunk Casablancában és környékén, majd 6-án reggel egy buszos transzfert követően elrajtolt az első szakasz Marokkó fővárosából, Rabatból. 135 km volt a táv, mely Mekneszben végződött. Az elejétől fogva nagy volt a tempó, ahogy lenni szokott, a mezőny kissé nyugtalanul csapott a lovak közé. Sprintbefutóval zárult az etap, ahol Ábri (Ábrók Norbert) a kitűnő 9. helyen ért célba. Az utolsó három kilométeren belül volt egy kisebb bukás, ami miatt hátrébb csúszva a mezőny közepével érkezve az 54-ként haladtam át a célvonalon.

Szakasz után újabb buszozás következett, a másnapi rajt városába Fezbe. Bizakodva vártam a második szakaszt hiszen előző nap úgy éreztem, hogy jó a forma.

Másnap az időjárás nem kedvezett, esős és hideg időben rajtoltunk el, ráadásul reggeli után éreztem, hogy valami nem „oké”, hasfájással és hasmenéssel küzdöttem.

Bő 30 km után várt a mezőnyre egy 2. kategóriás hegyihajrá, amin már a mezőnytől leszakadva értem át, onnantól a maradék 130km-t egy „dögsorral” abszolváltam, jelentős időhátránnyal, ám a szakasz így is rengeteget kivett belőlem.

Célba érés után újból megindult a karaván, átutaztunk Beni Mellalba, a 3. etap rajtjának helyszínére. Szerencsétlen módon, ott indult meg a kálváriám, aznap éjjel, teljesen ledöntött a lábamról a betegség, egész éjszaka hasmenés, hidegrázás, szörnyű közérzet gyötört.

2 órával a rajt előtt, egy átszenvedett éjszaka után a hányás is szerepet kapott a repertoárban, gyakorlatilag teljesen legyengültem, kiszáradtam, de még elrajtoltam a harmadik szakaszon, bízva abban, hogy ha azon a napon túl leszek talán másnapra javul az állapotom. A szakasz 193 km volt, teljesen sík. Csupán egy feladatom volt, a mezőnyben megbújva eljutni Marrakesbe. Sikerült, a győztessel azonos idővel érkeztem, azonban nem tágított a betegség, újabb szörnyű éjszaka következett, a már említett tünetekkel karöltve.

A Marokkói körverseny első szakasza Rabatból rajtolt el

A 4. és egyben a királyetapon még ott álltam a rajtnál, de szinte garantált volt, hogy azt a szakaszt már nem tudom csupán szélárnyékba bújva teljesíteni, hiszen számtalan emelkedő nehezítette a mezőny dolgát, mely 2000m fölé is ment.

Rajt után komoly tempóval indult meg a mezőny, szélezés alakult ki, ahol előttem egy bukás is volt, ugyan kivédtem, nem estem, csak a láncom esett le, meg kellett állnom. Innentől hosszas időt töltöttem a kísérőkocsik szélárnyékában, ám felérni már nem tudtam a mezőnyre, a hegy előtt feladni kényszerültem a megmérettetést, és beszálltam a seprűs buszba.

Az 5. szakasz napján visszajuttatott a versenyszervezőség Casablancaba, ott töltöttem el a hátralévő napokat, míg a többiek végig nyomták a versenyt. A város velodromjában voltunk elszállásolva néhány versenytárssal, akik szintén idő előtt kiszállni kényszerültek a viadalból. Ott volt időm, lehetőségem a gyógyulásra, regenerálódásra.

Minkó Roland beszámolója a 2018-as Marokkói körversenyről

2018. április 6-án kezdetét vette a Tour de Maroc, Afrika legnagyobb többnapos versenye. 10 szakasz, 1566km, több éghajlat, sokféle időjárás.

Április 3-án indult a gépünk Budapestről, majd megérkezve a fekete kontinensre, éjjel, kis várakozás után eljött a verseny szervezője értünk autóval, hogy elvigyen a szállásunkra, Casablancába. Itt két napot töltöttünk. Bejártuk az átmozgató edzések alkalmával a környéket, nagyokat csodálkoztunk egy-két dolog láttán. Igazi kultúrsokk volt ez nekünk. Láttunk lópatkolást a városban a kétsávos út belső sávjában, régi Mercedes taxikat és buszokat, amelyeket a lélek tartott össze, számtalan luxusautót, nyomortelepet és Beverly Hills-hez hasonló környéket is. Mindezt Casablancában.

6-án indult a verseny, és már az első szakasz előtt egy közel 3 órás transzferrel indítottunk aznap reggel. Itt még minden újdonság volt, így senki sem panaszkodott emiatt. 3 busz szállította az egész mezőnyt. A kerékpárokat egy teherautó vitte. A csomagok a busz aljában utaztak, míg a segítők a csapatok részére bocsájtott Dacia Loganekben. Az első szakasz majdnem teljesen sík volt, csupán egy negyedik kategóriás hegyihajrával megspékelve. E hajrá után egy bukás volt a mezőnyben, ami engem megállásra kényszerített. A mezőny ekkor óriási tempóra kapcsolt, ahova már nem sikerült felérnem. Össze is szedtem az első időhátrányomat már az első szakaszon. Gondoltam magamban, hogy ezzel a teljesítményemmel a maradék 9 szakasz elég nehéz lesz. A következő szakaszon a hegy után már gruppettóba verődve teljesítettem a távot. Továbbra sem voltam nyugodt a formámat illetően… A harmadik szakasz teljesen sík volt. Ábrók Norbertet próbáltuk sprintre hozni. Jómagam az utolsó pillanatig küzdöttem azon, hogy tudjak neki segíteni az utolsó kilométereken. Végül megjöttem a 22. helyen sprinten. Ez már örömmel töltött el az előző napok után. A negyedik szakasz az egyik királyetap volt. 190 km, benne többek közt egy 2200 méteres hegy is. Ez az emelkedő sohasem akart véget érni. Gruppettóval haladtunk. A hegytetőre érve 1 fok volt, tejköd, és a lefelében nagyon rossz aszfalt vagy murvás út. A kocsiból szerencsére kaptam thermo mezt és hosszú kesztyűt. Átkeltünk az Atlasz hegységen, majd a hegyről leérve már a sivatagban találtuk magunkat. Az ötödik szakaszt is gruppettóval teljesítettem.

Minkó Roland az Atlasz hegységen, 2000 méter magasan plusz ruhákat ölt magára

A másik királyetap, a 6. szakasz volt. a rajtnál kb. 30 fok. Már az első kilométereken óriási szélezés volt. 25 km-en keresztül mentünk fel egy 1800 méter magas hegyre, majd további 20 km-en keresztül haladtunk ezen a magasságon. Itt fent 6-9 fok volt. Rövid mezben, egy szélmellénnyel nagyon fáztam. A szél egész nap erősen fújt. Végig szemből vagy oldalról. A 202 km-es szakaszt sikerült a mezőnnyel befejeznem. A 7. szakasz egy 120 km-es sprintszakasz volt. A csapatból hárman is top 30-ba jöttünka befutónál. Ábri, Szeghalmi Bálint és én. A 8. szakasz volt számomra a verseny mélypontja. Végig vagy fel vagy le mentünk. Amikor megindult a mezőny fölfelé, leszakadtam. Amikor átbuktam az emelkedőn, lejtmenetben és a kocsisoron felértem. Egyszerűen fáradt voltam. A lábaim azonnal elsavasodtak. Ezen a napon csapatunkból Pályi Csabi volt egész napos elmenésben. Mielőtt ez a szökés kialakult, én is sokszor próbálkoztam belószolni. Csabi 9. lett végül. Aznap este igencsak kimerült voltam, de a már megszokott napi rutin (szállás elfoglalása, tusolás, masszázs, vacsora, csapatmegbeszélés és egy kis zene) tartotta bennem a ritmust. Másnap sík szakaszon Csabi és Szega kemény munkájával bejöttem sprinten a 10. helyre. Szega 13. lett. Ezek az eredmények kitűnő hangulatot teremtettek a csapaton belül. Ezt csak fokozta a az esti ünnepség, amit a versenyszervező-brigád rendezett a versenyzők és segítőik tiszteletére. Itt egy nagy, díszes sátorban hagyományos marokkói ételeket szolgáltak fel.

Az utolsó szakasz előtt amolyan meghitt hangulat uralkodott. Nagyon közel volt már a verseny vége, nemsokára mehettünk pihenni. (10 nap pihenő nélkül még a háromhetes versenyeken sincs). Reggel jól éreztem magam, a lábaim jók voltak, mondhatni éreztem a bugit. 100 kilométer megtétele után visszaérkeztünk a rég látott Casablancába, ahol 5 db 5 km-es városi kör után Szega és Kiss Geri segítségével a befutón 14. lettem. Jó érzés volt meginni az utolsó szakasz utáni regó italt a kocsi mellett.

Összességében óriási élmény volt Afrika. Rengeteget tanultam a verseny során a tapasztaltabb csapattársaimtól. Köszönöm nekik, illetve Köllő Zsuzsinak, Garamszegi László Ottónak, valamint Szabó Tominak a kéthetes segítséget, bringamosást, masszázst, frissítést és a jó hangulatot!

Kiss Gergely, Szeghalmi Bálint, Minkó Roland

Pályi Csaba beszámolója a 31. Marokkói körversenyről

Számomra ez a verseny sok újat hozott, rengeteg kihívással. Kicsit félve vágtam neki, az alapozás végén jártam, kevés versenyünk volt előtte és soha nem mentem még 10 napos versenyt. Egy nagyon jó felkészülési lehetőségként tekintettem rá. Tudtam, hogy még nem leszek csúcsformában, de igyekeztem a legtöbbet kihozni a versenyből. Szerettem volna egy összetett jó eredményt elérni, de ez a 2. szakaszon a nap szökésével együtt elment. Nap végére több mint 20 percet kaptunk. Innentől próbáltam az elmenésekbe kerülni, a Wilier Triestina - Selle Italia csapata minél több mezőnyhajrát akart, ezért főként a nehezebb dombos szakaszokra figyeltem. Az első biztató szökési kísérlet a 4. nap, a király etapon volt, ahol 2200 m-re is felmentünk. Lényegében az első 110 km kisebb megszakításokkal emelkedett, a rajtot követően hatalmas tempó, szélezés, lószolgatás. Jó párszor próbálkoztam, mikorra sikerült 4 fővel elgurulni, de igazán messzire nem akarták elengedni a szökést. Kb. 2 percre tudtuk növelni az előnyt, de elég hamar csökkenni kezdett, túl sokan voltak érdekeltek a pöttyös trikóban. 70 km környékén már csak 30-60 mp között mozgott az előny és elkezdtek egyesével felérni ránk. Hamar 8-10-en lettünk elöl. A tempó folyamatosan nőtt, ennek ellenére meglepően jól éreztem magam. 90 km környékén kaptam egy defektet, amivel elköszöntem az elmenéstől, majd a mezőnytől is, innen saját tempó a célig. A következő pár napban a lehetőségekhez képest próbáltam pihent maradni. Volt egy pár nehéz pillanat, de igyekeztünk áthidalni ezeket. Számomra a legértékesebb és egyben legnehezebb szakasz a 8. lett, Agadir és Essaouira közötti 170 km. A rajtot követően szintén hatalmas volt a tempó, érzésre mindenki elmenésbe akart kerülni, de sokáig nem alakult ki olyan szökés, amit elengedtek volna. Ezért folyamatosan mentek a támadások én próbáltam elöl helyezkedni és annyi támadásra menni amennyire csak tudok. Párszor próbáltam kezdeményezni is, hátha elengednek. Tudtam, hogy elől kell maradni, mert onnan van esély továbbmenni. Közel 1 óránál jártunk mikor elkezdett esni, éreztem, hogy menni kell, támadtam is, láttam, hogy hátulról 3-an érkeznek. Mivel eddig is maxot kellet menni nem esett túl jól, sőt kimondottan fájt. Ahogy felértek tudtam (COLEDAN Marco: Wilier Triestina - Selle Italia; TYBOR Patrik: Dukla Banska Bystrica; MONCORGE Pierre: Memil - CCN Pro Cycling), hogy ez jó lehet, elkezdtünk forogni az első 20 km-ben még 1 percen belül volt a mezőny utána szépen elkezdett nőni a különbség és kicsit mi is visszább tudtunk venni úgymond felvettük az utazó sebességet. Innestől elég jól éreztem magam, az emelkedők jól estek ezért azokat próbáltam én vinni a saját tempómban. Szerencsére mindenki dolgozott így 5 perc fölé nőtt az előnyünk. Azonban a mezőny is elkezdett dolgozni és a verseny végéhez közeledve megint csökkenni kezdett a különbség. Az utolsó 30 km-en már csak 1:20-ra voltak, innen jött a fájdalom… Az egész napos pofaszél és 1800 m szint megtette hatását és már nem sok maradt bennem, de próbáltuk az előnyt kihúzni a célig. Az olasz sokszor már csak beleforgott a vezetésbe, de igazán nem akart menni. 10-el a vége előtt még mindig 1 perc körül volt az előnyünk, kezdtem elhinni, hogy akár még haza is érhetünk. Kb 3 km a vége előtt megbomlott az egység és indított az olasz, de ezt senki nem tudta átvenni, ezzel meg is nyerte a szakaszt.  3-an maradtunk. Patrick-kal próbáltunk menni, a Memiles sárc nem akart vezetni, így ez kicsit tördelte a tempónkat. 1km-nél még úgy nézett ki, hogy hazaérhetünk. Kb 800-al a vége előtt volt egy körforgalom ahol nagyon visszalassultunk, nem akart menni senki, hallottam az Ottót, hogy kiabál ’Menni kell!’ hátranéztem, és láttam, hogy érkezik a mezőny. Mentem, amíg bírtam, majd rámkerült Patrick és indították a hajrát, de ez már későnek bizonyult az utolsó 50 m-en ment el mellettem a Wilier sprintere MARECZKO Jakub, 9. helyen értem célba. Kicsit csalódott voltam és bosszantott, hogy nem értünk haza, de ennyi volt benne. A maradék két szakaszra nem sok erőm maradt, ezért próbáltam a mezőnnyel érkezni. Összességében szerintem egy jó, és hasznos versenyen vagyunk túl. Sok tapasztalatot szereztünk és kellő lendületet a szezon további részére.